Rákay Philip 600 millió forintos támogatásból készít sorozatot az Aranybulláról
Rákay Philip lesz az egyik producer. Korábban úgy volt, hogy film készül majd.
Rákay Philip lesz az egyik producer. Korábban úgy volt, hogy film készül majd.
Több híres animációs film fűződött a nevéhez, 91 éves volt.
Nemcsak a premierdátum van meg, de végre résnyire bepillantást is nyerhetünk a várt szériába.
Ez minden idők legnagyobb állami forrásból megvalósuló stúdiófejlesztése.
A Neveletlen hercegnő óriási siker volt 2001-ben, ekkor lett A-listás sztár a főszerepet alakító Anne Hathawayből. A film színészei Instagramon emlékeztek meg az évfordulóról.
Bár a Gucci-birodalom örököse már látatlanban is kifejezte felháborodását, most már bele is lehet nézni, milyen lesz majd a Gucci-gyilkosságról szóló film Ridley Scott-tól.
A producer külföldön is szeretné forgalmazni, a filmet, sőt, ő Brüsszelben is vetítené.
A négyszeres Emmy-jelölt színész kedden esett össze a sorozat új-mexikói forgatásán.
A nyolcéves földimalac kalandjai 25 éven keresztül voltak a képernyőn.
Az amerikai kontinens egyik legnagyobb fesztiváljára, a szeptember 9-18 között tartó 46. Toronto Nemzetközi Filmfesztiválra kapott meghívást az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó új filmje, A feleségem története.
Az eredeti film folytatásában nemcsak a jól ismert autót indítják be újra, de egy kis szerepben visszatér a legendás főszereplő, Bill Murray is.
Bob Odenkirk (képünkön jobbra) a sorozat utolsó évadának forgatása közben lett rosszul. De azt még nem tudni, mitől.
Viszlát, Mátyás király téri ház!
A csempészmaffiát vezető Molnár Piroska zűrös ügyei augusztus 9-én folytatódnak az RTL Klubon, minden hétköznap este.
Az Egy mindenkiért című film stábja egy teljes ötkarikás cikluson keresztül követte végig az időközben háromszoros olimpiai bajnok kardvívót. Hétfőn 21.45-kor újra megnézhetjük a dokumentumfilmet.
Végre rendes hosszúságú, már a sztoriról is sokat eláruló trailer jelent meg az igazságosztó gyilkos visszatéréséről szóló sorozathoz.
Berlinben is díjazták, most pedig online elérhető Fliegauf Bence új bemutatója, a Rengeteg – Mindenhol látlak, amelyre minden értelemben igaz, hogy ilyen filmből nagyon keveset látni. Nem érdemes kihagyni.
Később pedig többször is szexuálisan zaklatták. Tizenöt éves korában egy hollywoodi menedzser akart lefeküdni vele, későbbi barátja pedig olyasmikre kényszerítette, amik nagyon megviselték.
A részben Magyarországon forgatott, komoly sztárparádét felvonultató sci-fihez sokat ígérő trailert adtak ki.
Az Eltörölni Frankot című film világpremierje lesz Velencében.